Chado – A tea útja

Üdvözöllek benneteket a japán teaművészetnek ajtajában! Kérlek engedjétek meg, hogy bemutassam nektek, milyen egy teatanfolyam Magyarországon, melynek egyik ága a japán Urasenke nevű társasághoz tartozik, s generációk óta él.

Egy teaszertartás összetett dolog. Rengeteg típus és változat alakult ki az idők folyamán, így én most csak az Urasenke tanításáról fogok mesélni.Minden esetben két szereplője van egy szertartásnak. Az egyik a vendég, a másik pedig a vendéglátó. Először a vendég szerepkörét fogom bemutatni, később pedig áttérek a vendéglátóéra is.

Összefoglalva: egy vendégnek is rengeteg mindent kell tudnia. Egy teaszoba telis-tele van információkkal, jelentésekkel, rangokkal. Kivétel nélkül mindennek megvan a pontos helye, és etikettje, amit vendégként ismerni kell.

A helyes testtartás

Fontos szabály, hogy a tatamira csak és kizárólag fehér zokniban lehet felmenni, aminek teljesen tisztának kell lennie. A gyékényszőnyeget ugyanis nem lehet tisztítani. Van helyes testtartás, kartartás, lépésmódok, és meghajolás is. A helyes testtartás alatt a mindig egyenes hátat kell érteni, ami a mi általunk megszokott „egyenes” háttól is különbözik. A japánok nem feszítik meg a derekukat, hogy íve legyen, úgy, ahogy nekünk általános iskolában tanították, hanem pont, hogy leeresztik rá a testsúlyukat, így ténylegesen egyenessé válik a derék, és ezáltal a hát is. Mikor leülnek, először finoman leeresztik a térdüket, ránehezednek, maguk alá igazítják a lábujjaikat, és ráülnek. Ez a seiza.

Nekünk, külföldieknek ez egy különösen kényelmetlen ülési mód, amihez sosem tudunk hozzászokni. Nem is lehetséges, hiszen pont az a célja, hogy elzsibbassza a lábat.

Érdekesség, hogy mikor még a szamurájok idejét élték, egy-egy nemesúri látogatás előtt a vendégnek egy-másfél órán keresztül ebben a pozícióban kellett ülnie, hogyha bejön a vendéglátó, ne tudjon felpattanni, és merényletet kísérelni ellene.

A japánoknak is fáj egy idő után a lábuk, de mi ezt a fájdalmat rengeteg gyakorlással is csak enyhíteni tudjuk, illetve eltolni ennek a kezdetét, valamint megtanulni figyelmen kívül hagyni. Ők már gyerekkoruktól fogva így ülnek, így máshogy nő a csontjuk a lábfejükön. A mai korosztályra már egyre kevésbé igaz, de idősebbek között a mai napig találni olyan személyeket, akiknek ívesen fejlődött a lábuk, így nem egyenes a lábszáruk. Mi, ha leülünk, rögtön nyomást érzünk a lábszáron, de nekik legfeljebb csak a lábfej legeslegvégén érződhet ilyesmi fájdalom.

A seiza ülés mellett a kar tartása is fontos. Az ázsiaiak hisznek az energiákban, és a karjuk tartásával is próbálják ezt maguknál tartani, egy saját teret és aurát kialakítani. A kínaiak meghajlásánál is ezt látni, ezért emelik kör alakban fel a kezüket, és hajolnak meg ezzel a tartással. A nőknél a comb közepénél tartott kézfej, illetve a karok körszerű formában való tartás a helyes, úgy, hogy a hónalj alá csak egy tojás férhessen be. A férfiaknál ez kicsit más, ők a csípőjükhöz emelik a kezüket azt tojás alakúra formálva, mintha összecsippentenék a ruhájukat, így nekik két tojás is beférne a hónuk alá. Mikor leülnek a hölgyek, a kezük a combjuk találkozásához csúszik, a jobb kéz a bal kéz fejére, takarva az ujjai hegyét. A nyakat próbálják megnyújtani, leszegve az állat.

Órákat lehetne még zengeni csak a testtartásról, és akkor még nem is teáztunk.

A japánok nagyon udvariasak. Mindennek három szintje van – így a meghajlásnak is.
Ez a „Shin, gyo, so”. A szertartás alatt meg van adva, mikor szabad beszélni, és mikor kell teljes csendben figyelni a vendéglátó munkáját. Viszont minden szó előtt, cselekedet előtt meg kell hajolni. Most kiemelném, hogy a seizából való meghajlás különbözik az állótól.

Mindenkinek rangja van, ez alapján döntik el, kinek melyik meghajolást választják. A legelső vendég számára a vendéglátó lesz a magasabb rangú, akinek pedig az első vendég, így ők egymásnak a legmélyebb meghajolást fogják adni, amely során szinte az egész kézfej le fog simulni a tatamira. Hajolásnál fontos, hogy a hát és a nyak is egyenes maradjon, illetve a kar kör formájú tartása se szögesedjen ki (ha a könyök nagyon megrogyik, a kar kör formája kicsúcsosodik; és ez nem túl szép látvány). Mély meghajlásnak számít, de a valóságban nem hajolnak meg nagyon-nagyon mélyen. Ha egyszer használták ezt a meghajlást, többször másnak nem adhatják ezt, mert tiszteletlenség lenne az előző személlyel szemben. A második vendég így a közepes meghajlást kapja majd, mely során a tenyér már nem kerül letételre, csak az ujjak begyei. A második vendég természetesen az első vendég felé tiszteletteljesen a legmélyebb meghajolást választja, de ebből is látszik már, mennyire át kell gondolniuk, ki felé melyet használják, mert pillanatok alatt változik.

A többi vendég viszont már csak a legkisebb, talán nem is meghajlásnak számító, csak egy egyenrangú biccentésként szolgáló formalitást kapnak, aminél mindössze az ujjaik hegyei érnek le a földre.
Érdekes játék zajlik le emiatt közöttük, hiszen, ha a vendéglátó kimegy, az első vendégnek már a második vendég lesz a feljebbvaló, így felé hajol meg így. De amint visszajön, újra felé fordul ezzel a tisztelettel. És akkor találd ki, a többieknek épp mikor-melyikkel hajolsz meg. ^^”

Az állva meghajolás nem túl bonyolult. Itt is figyelni kell arra, hogy a derék, és a nyak végig egyenes maradjon (amire mi, külföldiek nagyon nem tudunk figyelni, és gyakori hiba, hogy a fejünket is meghajtjuk), ebből történik a meghajolás. A nők keze a comb középső vonalán fog lefelé csúszni (miközben a kör formát tartják), és ennél is három szint van – mikor alig, félig, és majdnem térdig lecsúszik a kéz.

Igazából nem is a mélység a lényeg, hanem az idő. Minél tovább hajolsz meg, annál tiszteletteljesebb vagy. Jöhet a verseny, hogy melyikőtök marad tovább ebben a pozícióban. A japánok a legkisebb rezdülést is észreveszik, így nagyjából addig tart a procedúra, míg rá nem éreznek a másik szándékára és együtt egyenesednek majd fel.

Talán sosem tudnám teljesen kifejteni, hogyan is kell mindezt elképzelni, hiszen rengeteg mindenre kell figyelniük, és mindig tanulok én is valami újat ezekkel kapcsolatban.
Következő alkalommal majd a sétáról fogok mesélni, mikor is a tatamin való közlekedés szabályaiba vezetlek majd bele benneteket. Remélem, kicsit fel tudtam kelteni az érdeklődéseteket, még ha ez csupán a formalitásokról szólt eddig. De mindent az alapoknál kell kezdeni, nem? ^.^

Awoo,
Pyro-chan

Források:
Szöveg: Saját tapasztalat
Képek: Google