Na szóval… Az van, hogy Ezra baromi pihent agyú tud lenni, és ahogy átnézte a barokknak a stíluskövetelményeit, rájött, hogy ez illik az egyik kedvenc animéjére.
Na de hagyjuk a felesleges E/3-mat, meg a kamu eredetsztorit, egyszerűen csak arról van szó, hogy megérdemlek egy kis állatkodást itt, Ookamin, miután írtam egy csomó rendes cikket is – csak az alfák meg ne lássák!
Hölgyeim és uraim: a Danganronpa, mint barokk eposz!

Előre leszögezem: az írás egyrészt spoileres lesz, hiszen anélkül elég nehéz elemezni valamit, másrészt pedig… irodalmárok kíméljenek, ugyanis az átadott tudás valószínűleg nem lesz érettségi-kompatibilis 😛
Ezen kívül – lévén Danganronpáról van szó – a nyugalom megzavarására alkalmas képeket fog tartalmazni.

 

A barokk stílusirányzat jegyei

Vissza a gimnáziumba! Hmm… minden olyan poros, olyan lepusztult, és persze rettentően unalmas. Üdv újra itthon, négy évig itt éltél!
Tehát kezdjük a legelején: mi is az a barokk?
A barokk a túldíszítettséget kedvelő stílusirányzat volt a XVI-XVIII. századi Európában. Kialakulásának oka egyrészt a reformáció és az ellenreformáció/rekatolizáció, másrészt a gazdagság megmutatása az abszolutista monarchiákban, amit a merkantillizmus és az aranyláz is megdobott egy kicsit.
A legfőbb formai jegyei a bonyolultság és a dinamizmus, ám mégis harmonikusak. Többnyire monumentálisak, és megjelennek benne a természetfeletti erők is – vagyis főleg a mitológiai elemek és/vagy Isten. Néhol pedig bizarr témákat jelenít meg.

 

A barokk eposz jellemzői

A barokk eposz ekkoriban a legnépszerűbb műfaj, nézzük meg tehát ennek a jellemzőit is.
Ahogyan általánosan a barokkra, az eposzra is jellemző a bonyolultság és a harmónia, a monumentalizmus (hiszen eposzról beszélünk), továbbá jellemző a fény-árnyék játék, a sötét és a világos szembenállása.
A barokk szcéna szintén előfordul az eposzokban. Ennek jellemzője, hogy színpadias jeleneteket mutat be, melyek sűrítettek és irreálisak, dinamikusak.
Ami azonban fontos, hogy habár irreális és bonyolult, a részletekben realista és naturalista.

 

Kezdődjön az összehasonlítás!

Na, nem is volt olyan vészes ez az ismétlés, ugye? Most, hogy lefutottuk a kötelező köröket, kezdhetjük is, de előtte ismét felhívnám mindenki figyelmét, hogy a cikk spoilereket tartalmaz a Danganronpa: The Animationből.

 

Bonyolultság

Hmm… nem igazán kell ezt részleteznem, ha jól gondolom. Az elején faék egyszerűségű sztoriból egy elég komoly történet bontakozik ki. Már önmagában Junko is elég bonyolult: a húgát öltöztette be saját magának, csak azért, hogy megölje, és ezzel elterelje a gyanút arról, hogy ő maga volt. De nézhetjük azt is, hogy világszintű káoszt (kétségbeesést) okozott, egyedül.
Ha ezek mellé (minden spoiler nélkül) vesszük a többi játékot és animét is, még bonyolultabb képet kapunk az iskoláról, a Jövő Alapítványról, meg úgy általánosan mindenről.

 

Rendezettség

Mindezen bonyolultságok ellenére is minden a helyén van. Nem hagy olyan kérdéseket, amik megválaszolatlanok lennének – bár minden mindennel összefügg, mégis passzolnak.
Sőt, ha úgy vesszük, már magában a történetben is ott van a bonyolultság-rendezettség páros a kétségbeesés-remény ellentéttel. Hiszen Junko azért taszította kétségbeesésbe a világot, mert azt ő már nem tudja elemezni, így sokkal izgalmasabb számára. Hát nem a bonyolultságot írtam le?

 

Monumentalizmus

Őőőő… 38 epizódnyi anime, 3 sztorialapú visual novel, emellett két másik, nem feltétlenül történetalapú játék, mangák, light novelek… kihagytam valamit?
[pontos lista]

 

Fény-árnyék játék

A Danganronpa tele van ellentétes karakterekkel és eszmékkel. Remény vagy kétségbeesés, azok harcosai (az első animében ugye Junko/Monokuma vs. Naegi Makoto és Kirigiri Kyouko). Már önmagában az is egy ilyen kicsavart alap, hogy a Reményfok Akadémián történik mindez.
Habár nem a fény-árnyék játék klasszikus értelmezése, de a “szürke” karakterek is ott vannak a Danganronpában – Komaeda Nagito, de hadd ne mondjak többet 😀
De elég csak Monokumára nézni: az egyik fele egy fehér, tiszta, ártatlan plüssmackó, a másik fele pedig egy gonosz vigyorú és szemű, fekete medve. Fény, árnyék. Jin, jang.

 

Bizarr

Hát… ha ez nem bizarr, akkor bizony semmi sem.
Elég csak végignézni a [kivégzéseken] és azok módján – testvérgyilkosság, padlóból előtörő lándzsák, ezernyi baseball labda általi megkövezés, vajjá centrifugálás… ezek mellett a “klasszikus” égetés már-már unalmas és megszokott volt.
De már önmagában bizarr a gondolat, amit már előbb is említettem, hogy a jövő reményei egymást gyilkolásszák – régi kapcsolatokra, barátságokra, mások bizalmára nem hogy nem tekintettel léve, sőt: pont azt kihasználva!

 

Barokk szcéna

Minden egyes kivégzés, amit Monokuma rendel el, tulajdonképpen egy-egy színpadi előadás. Az éppen akutális alany életéhez hű mészárlást rendez, tulajdonképpen egy-két percbe belesűrítve, miközben egy pillanatra sem áll meg a kép.
Így igaz, a kivégzések tökéletes példái a barokk szcénának!

 

Realizmus és naturalizmus

Habár abban mind megegyezhetünk, hogy a Danganronpa története totálisan irreális, és semmi esély nincs arra, hogy megtörténjen, mégis megjelenik a realizmus.
Nagyon szép példákat láthatunk arra, hogy az emberek hogyan használják ki egymást, az érzelmeket, amik által tulajdonképpen maguk is irányítva vannak. Hogy egy csoportnyi ember mégis mennyire más módokon reagál ugyanarra a káoszra. Hogy vannak, akik a saját elveik miatt képesek elpusztítani mindent – vagy csak azért, mert ők éppen így akarták.
És ha már a barokk naturalizmusáról beszélünk: vér. Vér mindenütt. De tényleg mindenütt! Nem vagyok orvos, de némely halál nekem elég… valósághűnek tűnik ilyen szempontokból.
Nem, nem a vér színére gondolok!

 

Hősalak

Az eposzok igénylik a hősöket. És mi keresve sem találhatnánk jobb hőst, mint Naegi Makoto, játékunk/animénk főszereplője! Az a Naegi, aki egyszerű, átlagos gyerekből a Végső Reménnyé válik, és tucatnyi csalódást, fájdalmat és szomorúságot él át, ennek ellenére mégis harcba bocsátkozik a Végső Kétségbeeséssel, akit aztán le is győz. Aki maga mellé állítja kételkedő társait is, és annyira bízik bennük, hogy életét is rájuk bízza, szó szerint!
Persze nem hős a hős, ha nincsen legalább egy társa. Avagy Kirigiri Kyouko. Aki már akkor bízott benne, és segítette, amikor az első gyilkosságnál már mindenki előre megbélyegezte őt, mint elkövető, és aztán továbbra sem hagytak fel az egymás iránti bizalommal. Vagy Togami Byakuya, aki habár inkább egy szürke karakter, mégis Naegi mellett áll, és segíti őt.

 

Végszó

Na, mit gondoltok? Meggyőztelek titeket? Jöhet a Danganronpa hősi eposz adaptációja?
Viccet félretéve, remélem, tetszett ez a rendhagyó írásom is, ha pedig ezek alapján kedvet kaptatok a Danganronpához, én nyugodt szívvel tudom ajánlani nektek mind az animéket, mind a játékokat, mind a további tartalmakat is – a cikket amúgy nem szponzorálta a Spike Chunsoft.

 

Szöveg: ookami.hu
Egyéb cikkeink: Kultúra
Szöveget ellenőrizte: Naonomi

Források:
Google (képek)