Legyező és édességestál

A Sensu, vagyis a legyező, a teaszertartás során egyike azoknak az eszközöknek, amiket vendégként magaddal kell, hogy vigyél.
Ez az eszköz azonban nem hűsítésre szolgál majd. Sőt, ki sem fogod nyitni. Ez egy sokkal kisebb méretű legyező, mint amit megszoktunk. A férfiaké kissé vastagabb és nagyobb ugyan, de még ez is sokkalta kisebb, mint mamáé, amivel nyáron szoktam magam legyezni.
Bambuszból készítik, s a teás darabokra a mesterek szabályait szokták ráfesteni. Jó puska, ha japánban lenne órád valamikor.

(Mivel nem találtam olyan Sensut, ami nem színes, beraktam ezt, hogy láthassátok, hogy fest zártan, de mi, az Urasenkénél csak bambusz színűt használunk. A felső a női, az alsó a férfi. Látszik is, hogy kicsit karcsúbb a fekete, mint a vörös.)

Hogy elmeséljem, mire is jó a legyező, kicsit korábbra kell visszautazzunk gondolatban.
Mikor háborús idők folytak Japánban, s mindenki hordott még magával katanát, Rikyuu úgy gondolta; a teaszoba egy szent és békés hely, ahová olyan veszélyes dolgok nem kerülhetnek be, mint egy fegyver. Ezért is készültek a teaszobák mellé katana tárolók. Viszont egy szamuráj mégsem hagyhatta kint a katanáját, hiszen az volt a névjegye! Ha kint hagyja, magát hagyja kint. Ezért talált ki ehelyett mást a mi első mesterünk. Rendben, akkor tessék; itt egy legyező. Hozd ezt be magaddal, s legyen ez a védjegyed. Nézz rá úgy, mintha a katanád lenne.

Eleve a szobák ajtajai picik voltak, pontosan azért, hogy ne lehessen katanával oda bemenni. Viszont ezek után a legyező lépett a katana helyébe, mint jelzés.
Manapság amolyan hely-jelölőként is funkcionál. Ha bemész, először magad elé fogod letenni az első, vagy a második völgybe,

majd (pontosan ezt még nem tudom) az édesség elfogyasztása előtt fogod a hátad mögé áttenni. Hohó, persze ezt sem mindegy, hogyan.

Négy ujjadat összeilleszted, majd amolyan hold fogásban veszed fel a legyezőt. Az ujjaid egymás mellett fognak sorakozni. Ebben az állásában forgatva a kezed teszed magad mögé az eszközt. Ha körbe-körbe adogatnád magadnak a legyezőt sem változhatna annak az állásának az iránya. Innentől kezdve, ha fel is állsz onnan, senki sem fogja elfoglalni a helyed, mert a legyező jelezni fogja, hogy hé, itt már ülnek, úgyhogy sicc arrébb.

Térjünk át az édességes tálra.
Az édességestál lehet bármilyen formájú. Viszont ezt sem mindegy, hol fogod meg. (Még jó, nehogy már egyszerű dolgunk legyen. Áá.)
Amikor csak arrébb adod magad mellett, három és kilenc óránál emeled majd meg nem az ujjaiddal, hanem a kezed oldalával. Ha van is emelőkéje sem ott kell megfogni, mert az csak dísz.
Mikor előttünk van a tál, a következő eszközünkre, amit magunknál tartunk, a rizspapírra fogjuk kiszedni az édességet. Van még nálunk egy kihegyezett fapálcika, amivel majd enni fogjuk az édességet. Ezt a rizspapírt a jobb oldalad mellett tárolod addig a pillanatig, amíg hozzád nem kerül a finomság. Ekkor újfenten három és kilenc óránál megfogva (ez egy nagyon általános számpár, sokszor így kell megfogni a dolgokat) beteszed magad elé, leveszel az édességből, vagy édességekből (mert van, hogy két rangú sütit adnak, és olyankor mindkettőből venned kell), majd továbbadod.

 

Viszont az sem mindegy, hol ülsz. Ha te vagy a sarkon, és utánad már elfordulva ülnek, neked meg kell forgatnod a tálat, hogy a következő vendég is úgy kapja meg az édességet, ahogy te. Ilyenkor jobb kézzel 1-2 órához, bal kézzel 7-8 órához nyúlva (itt csiptetheted a „sarkokat”) elfordítod egyszer. Mostmár a kezeid 4-5 és 10-11 óránál lesznek. Ekkor már kettőtök közé teheted, onnantól már a következő vendég dolga a tálat kezelni.

Az édességet közvetlen a tea előtt fogyasztják, hogy annak édes utóíze minden egyes kortynál eltűnjön majd, s kiemelje a tea igazi finomságát, mire a végéhez érnek. Három dolog van, amit kézzel megfoghatsz, ezek között ott a mochi is (lásd: legutóbbi képpár jobb oldali sütije).

Mivel több rizspapír van egybetéve, amint befejezted az evést, leszeded a legfelsőt, ami már piszkos, összehajtod, és elrakod a kimonódba. Nem szemetelünk, mert a tisztaság a legfontosabb szabály.

A csésze kezelése

Természetesen az sem mindegy, hogy nyúlsz a csészéhez és hogyan iszol belőle. Mindennek megvan a maga sorrendje és jelentése.
Mivel nagyon összetett dolog, lesz, amit később tanulunk meg, így egyelőre még nem tudom nektek leírni. ^^

A legfőbb szabály a teaszobában a tisztaság és a biztonság. Mindig úgy kell fogni és kezelni a csészét, hogy abból a tea semmiképpen se löttyenjen ki.

Miután a vendéglátó elkészítette a teádat, két úton mehetsz érte:
1. Ha távolabb van, mint egy tatami, akkor a megfelelő módon érte kell sétálj, leülj, felvedd, majd helyesen felállva visszamenned vele a helyedre. Ezt pontosan nem tudom leírni még, mert nem tanultuk.
2. Egy tatami távolságon belül átcsúszol (a múltkor leírt módon) a vendéglátóhoz a Ro-datamira, majd az aljához csúsztatva négy ujjadat, három órához téve a hüvelykujjadat a csésze peremére felemeled, és közelebb teszed magadhoz. Ezután hátrébb csúszol, és addig ismételgeted a leírtakat, míg vissza nem érsz a helyedre.

Fontos, hogy a magyarázatoknál gyakran fogom használni az órákat, mint helyhatározó. Mindenre lehet elképzelni számlapot és „leolvasni” róla az időt.

A csészéhez először mindig úgy érünk hozzá, hogy alátoljuk a kezünket. A japán csészék direkt talpasan vannak kialakítva, hogy legyen hol megfogni, hiszen anélkül megégetnénk a kezünket. Ezek a porcelánok elég vastagok, így nehezen melegednek át mindenütt; ezért tudjuk a tetejét is biztonságban megérinteni.

Köszönés. Lesz majd hálaadás, illetve elnézést kérés fogyasztás előtt, de itt, ezen a ponton még nem tanultuk.
Miután visszaérünk a helyünkre, s behúztuk a csészét magunk elé, a saját területünkre, legelső dolgunk a so meghajlás lesz a vendéglátó felé. „Köszönöm szépen a teát” – tesszük hozzá. Alapjáraton természetesen a shin meghajlást érdemelné a vendéglátó, de mivel előttem van a csésze, amitől nem fér el a kezem, a tiszteletet úgy adom meg, hogy tovább maradok so meghajlásban, így fejezem ki felé a hálámat. Ez a „kansha”.
Ezután felemelem a csészét a kampófogással, és aláteszem a bal kezemet. Bele fogom fektetni, mint egy fészekbe. Ez is egy nagyobb biztonságot adó fogás. Közben a jobb kezem a kampófogásból átcsúszik egy támasztó tartásba a csésze jobb felének tetejénél. Nehéz így elmagyarázni, hiszen ez teljesen vizuális része a szertartásnak, de a képeken ezeket meg tudjátok nézni. :3
Jön a következő Kansha, amit annak adsz, akinek szeretnél. Lehetnek ezek az istenek, vagy csak egy lélegzetvételnyi szünet bárminemű gondolat nélkül. Látszólag olyan lesz, mintha megemelnéd a csészét, de gyakorlatilag te hajolsz meg, a kezedet egyhelyben tartva, így közelebb kerülsz majd a csészéhez, s ez fogja az emelés hatását kelteni.

(Itt egy rossz példa, mert jót nem találtam. A csészét a mellkasod vonalában kell tartsd. 😊)

Minden edénynek van arca. Amikor eléd kerül a csésze, ez néz feléd. Nem ihatsz a leggyönyörűbb feléből, tehát el kell, hogy forgasd 180 fokkal. Mivel a kezedben van már, nincs más dolgod, mint a kampófogással megfogni három óránál, és elfordítanod hat óráig. Aztán visszanyúlsz újra három órához, és elforgatod még egyszer hat óráig. Meg is van a 180 fok.

Végre ihatod a teát. Fontos, hogy a csésze jön fel a szádhoz, és nem te mész a csészéhez. Figyelned kell a tartásodra. Minden kortynál szürcsölni szoktak. Meg kell próbálnod együtt inni a habot a teával. Az utolsó kortynál – amolyan apróbb jelzésként – kell a „leghangosabban” kihörpintened a matchát.

Az Urasenkénél szokás, hogy a hüvelyk és a mutatóujj összecsippentésével hét órától öt óráig letöröljük a csésze peremét, hiszen ott fogjuk majd megfogni, tehát összemaszatolhatjuk vele a kezünket. Mindenkinél vannak eszközök (melyekből még csak a legyezőt és a rizspapírt mutattam be), amik közül nekünk egy kendőbe kell az ujjunkat törölni. Bár, ha nincs nálunk, akkor ott a zsebed, a szoknyád, a nadrágod belső része… A tea könnyen kijön mosásnál, csak arra kell figyeljünk, hogy ne pompázzunk telis-tele zöld pontokkal látható helyeken. 😛

Közvetlen azután, hogy elemelted a szádtól a csészét, most az egyszer ellentétes irányba fogod elforgatni kétszer – hat órától háromig. Ugyanis most meg fogod csodálni a csészédet.

Ahhoz, hogy hozzá tudjunk férni a csészénkhez, ki kell azt tennünk a tataminkon kívülre. Utána shin meghajlásban felülről megcsodáljuk, majd kezünkbe véve letámaszkodunk könyökkel a saját térdünkre, és belefektetjük oldalt a „fészekbe” a csészét. A kampó most nem fejjel lefelé fogja majd összecsippenteni az edényt, hanem normálisan. Így körbe tudod forgatni. Mindegy melyik irányba teszed ezúttal. A csészék alján szokott lenni, ki készítette, de ezt nem feltétlen tudjuk megnézni, ha nem akarjuk, hogy a hab, ha maradt a csésze alján, kifolyjon véletlenül. Ha végeztünk, letesszük a csészét, shinben elköszönünk tőle, és kiegyenesedünk.

Ilyenkor tapasztalom meg, mennyire nehéz írásban elmagyarázni mindezt. Mind-mind fontos, de látvány elem is, hiszen ezek nélkül nem lenne olyan ünnepélyes a teaszertartás. Mégis, figyelembe tudták venni a praktikusságot és a szépséget egyaránt.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki végig tudta magát küzdeni az információ tömegen!
Az ünnepek alatt pihen a tea tanfolyam, ezért újévben jövök majd új információval nektek. Addig is csodálatos ünnepeket kívánok Nektek, pihenjetek sokat a szünetben!